Konkrét csatlakozási ütemtervet kapna Montenegró, Ukrajna, Moldova és Albánia
Az Európai Bizottság először készül konkrét céldátumokat tartalmazó ütemterveket kidolgozni Montenegró, Ukrajna, Moldova és Albánia számára, hogy a csatlakozási folyamat évtizedekig húzódó és bizonytalan menete felgyorsuljon – erősítették meg a Politicónak két név nélkül nyilatkozó, a tervezeten dolgozó uniós tisztviselő. A vezető jelöltnek tartott négy ország eddig is biztatást kapott, ám most előszor kapnának ígéretet arra, hogy az alapvető reformok véghezvitelével valóban taggá válhatnak, az úgynevezett tárgyalási klaszterek lezárására pedig várható időpontokat is megjelölhetnének. Az ütemtervek egyben kötelezettséget jelentenének a jelenlegi tagállamoknak is, amelyeknek jóvá kell hagyniuk a folyamatot. Az ötlet Ursula von der Leyen bizottsági elnök szeptemberi évértékelő beszédében megfogalmazott ígéretére épül. A kezdeményezésből azonban kimaradnak a korábbi szakaszban lévő Koszovó, Észak-Macedónia és Bosznia-Hercegovina, valamint Grúzia, Törökország és Szerbia, ahol a demokratikus és igazságügyi visszaesés miatt gyakorlatilag leálltak a tárgyalások. Párhuzamosan a Bizottság felülvizsgálja a „csatlakozás előtti" politikát is: október 6-án olyan javaslatot terjesztenek elő, amely a fokozatos integrációval, gazdasági előnyökkel és közös uniós projektekhez való hozzáféréssel jutalmazná az előrehaladást, miközben vészhelyzeti záradékokkal és átmeneti időszakokkal készülne fel a tagok a bővülésre.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔