A Camp Miasma a slasherfilmek szabályain keresztül beszél a szorongásról
Jane Schoenbrun a Teenage Sex and Death at Camp Miasma című filmjében a nyolcvanas évek slasherfilmjeinek világát használja fel arra, hogy a testünkhöz, a szexhez és a múltból magunkkal hozott szorongásokhoz való viszonyunkról beszéljen. A rendező előző filmjéhez, a 2024-es I Saw the TV Glow-hoz hasonlóan személyes tapasztalatokból indul ki, ezúttal azonban a tranzíció utáni időszak kérdéseire koncentrál: hogyan lehet újra megismerni a saját testet, visszatalálni az intimitáshoz és megtapasztalni a szexuális örömöt.
A történet középpontjában Billy áll, akit Gillian Anderson alakít. Billy a Miasma-franchise eredeti főszereplője, a nyolcvanas évek legendás slasherikonja, akinek karrierje az első film fináléjánál rekedt meg. Évtizedekkel később is a lepusztult Tivoli táborban él, a franchise és a rajongói kultusz foglyaként. A film ezen keresztül a hollywoodi kegyetlenséget, a beskatulyázottságot és az öregedéstől való félelmet vizsgálja, de emberibb hangon, mint sok hasonló horror.
Billyhez Kris, a Hannah Einbinder által játszott fiatal rendező érkezik, aki queer szempontból akarja újraértelmezni a szerinte transzfób eredeti filmeket. Miközben a stúdió túl öregnek tartja Billyt, Kris ragaszkodik hozzá, hogy szerepeljen az új változatban. A film a táborban lelassul: a szereplők beszélgetnek, füveznek és gyorsételt esznek, így a hangsúly a két különböző generációhoz tartozó ember fokozatos egymásra találására kerül. Ettől a horror egyszerre lesz vicces, nyomasztó és felszabadító.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔