A nemzetközi sportszövetségek nagyobb részt kérnek az olimpiai bevételekből
A nyári olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeit tömörítő ASOIF új, 2026 és 2032 közötti stratégiai tervet dolgozott ki, amelynek egyik központi eleme az olimpiai bevételek elosztásának rendezése. A szervezet szerint a jelenlegi rendszer átláthatóbbá és objektívebbé tételére van szükség, miközben a nemzetközi szövetségek a játékok bevételeiből nagyobb részesedést szeretnének kapni. Az ASOIF a jövőbeni elosztási modellek megvalósíthatóságát is vizsgálná.
A terv három pillérre épül. Az első a nemzetközi szövetségek érdekérvényesítésének és képviseletének erősítése az olimpiai mozgalomban, illetve a nemzetközi sportirányításban. A második, az olimpiai játékok kiválóságára összpontosító terület az ASOIF, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szervezőbizottságok kapcsolatát érinti. Ide tartozik az olimpiai sportprogram meghatározásának tisztább folyamata és a bevételek átláthatóbb elosztása is. A harmadik pillér a tudás- és tapasztalatmegosztás: a szervezet a kisebb, kevesebb erőforrással rendelkező szövetségek együttműködését is ösztönözné. Ingmar De Vos, az ASOIF elnöke szerint a 2032-ig szóló útiterv megvalósításának alapfeltétele a világos működés és az átláthatóság.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔