Gigapályázatot hirdetett az állam védelem alatt álló népi építészeti emlékek felújítására
November 2-tól pályázhatnak a műemléki vagy helyi védelem alatt álló népi építészeti emlékek tulajdonosai az állagmegóvást, veszélyelhárítást és helyreállítást szolgáló vissza nem térítendő támogatásra. A Népi Építészeti Programban a szakmai előkészítésre 500 ezer és 2 millió forint, a kivitelezésre 500 ezer és 20 millió forint közötti összeg igényelhető. A támogatási intenzitás magánszemélyeknél, önkormányzatoknál és tájházaknál legfeljebb 80, más jogi személyeknél 50, míg veszélyeztetett tájházaknál akár 90 százalékos lehet. A pályázatokat 2027. január 3-ig lehet benyújtani a nepiprogram.hu oldalon, a 63 napos időszak során pedig mindössze egyetlen alkalommal van lehetőség hiánypótlásra.
A kormány emellett bejelentette a Wekerle+ lakossági energetikai programot is. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tájékoztatása szerint a 2027 és 2030 közötti, 633 milliárd forintos keret több mint 120 ezer ingatlan felújítását teszi lehetővé. 2027 februárjától a családi házakra akár 15 millió forintos, 3 százalékos kamatú hitel vehető fel, amelynek 30–50 százaléka támogatássá válhat, míg márciustól a társasházi és panellakásokra 5, illetve 4 millió forintos kamatmentes kölcsön lesz elérhető. A forrás igénybevételének feltétele a legalább 30 százalékos igazolt primerenergia-megtakarítás.