A siófoki balesetet okozó sofőr szerint „kicsit kilyukadt a kocsi”
Péntek délután Siófokon hajmeresztő baleset történt: a térfigyelő kamera felvételén látszik, hogy egy fehér Audi nagy sebességgel áthajt egy körforgalmon, majd parkoló autókba és egy ház kerítésébe csapódik. A három autót letaroló terepjáró ütközése után egy szemtanú az RTL-nek azt mondta, a 52 éves sofőr magánál volt, de zavartan viselkedett. Egyetlen kérdésre sem tudott válaszolni, csak annyit mondott: „kicsit kilyukadt a kocsi.”
A Pest megyei férfi jogosítvány nélkül vezetett: korábban eltiltották a vezetéstől, és bár az eltiltás hatálya már lejárt, nem vett részt a kötelező utánképzésen, ezért nem volt érvényes joga a volánhoz.
A videót megosztó önkormányzati képviselő, Máté Gergely szerint, ha az autó tizenpár másodperccel korábban jön, két 50–60 év körüli biciklis hölgyet gázolt volna halálra. A felvételen nem látszik, de egy másik gyalogosnak bele kellett ugrania az árokba, hogy ne legyen a baleset elszenvedője.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔