Mészáros és Hernádi szállodája helyett Lakitelekre szervezte frakcióülését a Fidesz
A Fidesz és a KDNP a korábbi esztergomi vagy balatonalmádi szállodák helyett ezúttal Lakiteleken, a Lezsák Sándor által alapított és elnökölt Népfőiskola Alapítvány Hungarikum Hoteljében tartotta meg kihelyezett frakcióülését. A kormánypárti frakció azzal indokolta a döntést, hogy a kormányzati egyeztetésekre használt Gresham-palotát túl fényűzőnek találták, a Hotel Margarétában pedig nem állt rendelkezésre elegendő szoba. A szállás és a terembérlet költségeit az Országgyűlés Hivatala állja a képviselőcsoport keretéből: míg a korábbi években a 135 fős frakció és a meghívott vendégek ülései 30–40 millió forintba kerültek, most 52 képviselő, a munkatársak, valamint a 28 fősre bővült pártelnökség számára foglaltak szállást.
A helyszínt biztosító Népfőiskola Alapítványt az Orbán-kormány az elmúlt években tízmilliárdos nagyságrendű közpénzzel támogatta. A 26 hektáros Hungarikum Liget mintegy 30 milliárd, a Lezsák veje, Molnár Artúr által vezetett 79 szobás hotel pedig 8 milliárd forint állami forrásból épült fel, emellett a szervezet 2024-ben 7,7 milliárd, tavaly pedig több mint 5 milliárd forintot kapott a központi költségvetésből. Miután a Tisza Párt áprilisi kétharmados győzelmét követően kétségessé vált a lakiteleki programok jövője, Orbán Viktor látogatása után a leköszönő kormány még 4,84 milliárd forint támogatást juttatott az alapítványnak, a frakció pedig az őszi holtszezonban a teljes hotelt lefoglalta.