Akár 130 ezer forint is lehet a KSH középiskolai verseny nyereménye
A Központi Statisztikai Hivatal a 2026/2027-es tanévben tizenharmadszor rendezi meg a STAT WARS országos középiskolai statisztikai csapatversenyt. Az idei téma az „Ép testben ép lélek”. A verseny célja, hogy a középiskolások játékos feladatokon keresztül ismerkedjenek a statisztika gyakorlati felhasználásával, és iskolai tudásukat hivatalos statisztikai adatok elemzésében is alkalmazzák. Az ország bármely középfokú oktatási intézményének diákjai nevezhetnek. Két korosztály van: 9–10. évfolyam, illetve 11. vagy magasabb évfolyam. Négyfős csapatot kell alakítani, és minden csapatnak felkészítő tanárra is szüksége van. A nevezés 2026. szeptember 7-én kezdődött, a jelentkezéseket október 5-én éjfélig lehet leadni a KSH STAT WARS-oldalán.
Az első három forduló online: október 12–22., november 5–20., november 30. és december 15. között. A döntősöket 2027. január 14-én értesítik; korosztályonként a tíz legjobb csapat jut a február 17-i fináléba, amelyet a KSH budapesti, Keleti Károly utcai épületében tartanak. A döntőbe jutók tárgynyereményt kapnak, az első három helyezett diákjai és felkészítő tanáraik ajándékkártyát: mindkét korosztályban az elsők fejenként 130 ezer, a másodikok 100 ezer, a harmadikok 70 ezer forint értékűt. A verseny nem feltétlenül ér véget az országos döntővel: mindkét kategória első és második helyezett csapata továbbjut az Eurostat Európai Statisztikai Versenyére.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔