Budapest 2030-ig uniós forrásokat kaphat bérlakásokra
Budapest és más magyar önkormányzatok jelentős uniós forrásokra számíthatnak bérlakások építésére és felújítására – közölte Karácsony Gergely a 13. alkalommal megrendezett Lakásmenethez kapcsolódóan. A főpolgármester szerint a lakhatási válság egész Európa nagyvárosait érinti, ezért 15 település, köztük Budapest, létrehozta a Mayors for Housing szövetséget, és közösen lobbizott azért, hogy az Európai Unió közvetlenebbül támogassa a városi lakhatási programokat.
Karácsony Gergely beszámolója szerint Raffaele Fittóval, az Európai Bizottság kohéziós politikáért felelős alelnökével folytatott tárgyalásán megerősítést kapott: Budapest az EU kiemelt programjában 2030-ig felhasználható, jelentős összegekhez juthat a lakhatási válság enyhítésére. A főváros emellett a kormány Wekerle Sándor állami bérlakásépítési programjára, valamint a Diákváros és a Rákosrendező megfizethető lakhatást bővítő fejlesztéseire is számíthat, ezek azonban hosszabb távon valósulhatnak meg.
A főpolgármester szerint már rövid távon is szükség van önkormányzati intézkedésekre. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának novemberi ülésén véglegesíthetik a főváros korábban megítélt 20 milliárd forintos lakhatási programját, és előkészítés alatt áll egy több tízmilliárd forintos bérlakásépítési és -felújítási program is, amelyhez a kerületi önkormányzatok is hozzáférhetnek. Karácsony Gergely levélben kéri be a kerületi polgármesterek lakhatási fejlesztési terveit, hogy a rendelkezésre álló forrásokat minél több konkrét projektre fordíthassák.