Eredményhez kötnék a kórházak várólistacsökkentési többletfinanszírozását
A kórházak várólistacsökkentési programjának eredményéhez kötnék a többletfinanszírozást – erről Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter beszélt a Magyar Egészség-Gazdaságtani Társaság konferenciáján. A tervek szerint először 5, később akár 10 százalékos pluszforrást kaphatnának azok az intézmények, amelyek teljesítik a meghatározott minőségi mutatókat. A programban nemcsak a várakozási idők alakulását, hanem az ellátás minőségét is mérnék.
A munkaterhelés követésére esetmenedzsereket alkalmaznának, akik azt is vizsgálnák, mennyit dolgoznak az orvosok és az ápolók. Takács Péter fideszes parlamenti képviselő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Orvosi Kamara és Hegedűs Zsolt korábban tiltakozott az egészségügyi dolgozók teljesítményének mérése ellen, amikor ezt a fideszes irányítás kezdeményezte.
A konferencián az ellátórendszer központosítása is szóba került. Tóth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője szerint nem érdemes fenntartani az alacsony forgalmú osztályokat, köztük azokat a szülészeteket, ahol évente 200-nál kevesebb szülés történik. Az ilyen helyekről a vajúdó nőket mentővel vinnék a legközelebbi centrumba. Magyar Péter 2027-re 500 milliárd forintos többletforrást jelentett be az egészségügynek, Hegedűs szerint azonban ennek akár a dupláját is fel lehetne használni.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔