Miért pörgetjük a telefont este a gyerekek altatása után?
A szülők körében bevett jelenség, hogy a gyerekek esti altatása után a jól megérdemelt pihenés helyett órákon át céltalanul pörgetik a telefonjukat. A viselkedést a szakirodalom „bosszúból halogatott lefekvésnek” (revenge bedtime procrastination) nevezi. A Kínából származó fogalom azt a mintát írja le, amikor valaki az alvásidő rovására igyekszik visszaszerezni az önrendelkezést a napja felett, miután a nappali óráit teljes mértékben a munka és a családi kötelezettségek uralták. A kimerült felnőttek számára az okostelefon az első olyan ingerforrás, amely nem támaszt újabb elvárásokat feléjük.
Sanam Hafeez neuropszichológus, valamint Bonnie Scott és Alejandra Galindo terapeuták szerint az érzelmileg és mentálisan leterhelt agy azonnali, könnyen fogyasztható ingerekre vágyik. Galindo rávilágított, hogy a közösségi média kifejezetten az emberi jutalmazási rendszert aktiválja: a véletlenszerűen és kiszámíthatatlan időközönként felbukkanó szórakoztató tartalmak rövid dopaminlöketeket váltanak ki, ami miatt a felhasználó képtelen időben letenni a készüléket, és a görgetés akár az éjszaka közepéig is elhúzódhat.
A túlzott képernyőidő azonban visszájára sül el: a remélt feszültségoldás helyett tovább fokozza a szorongást, a lehangoltságot és a digitális túlterheltséget. Ráadásul a könyvekkel vagy filmekkel ellentétben a közösségi média nem tartalmaz természetes megállási pontokat; a végtelen hírfolyam és az automatikusan induló videók tudatosan úgy épülnek fel, hogy folyamatosan rabul ejtsék a kimerült akaraterejű embert.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔