Az Aramco 34,5 százalékkal növelte adózott eredményét a harmadik negyedévben
A szaúd-arábiai állami olajvállalat, a világ legnagyobb olajexportőrének számító Aramco a létesítményeit ért fegyveres támadások ellenére 34,5 százalékkal növelte adózott eredményét a harmadik negyedévben. A szeptember 30-ával zárult három hónapban 36,25 milliárd dolláros nettó profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi 26,9 milliárd dollárral és a második negyedéves 32,7 milliárdos nyereséggel. A tisztított adózott eredmény nagyjából 31,2 milliárd dollár volt, ami meghaladta a 30,66 milliárd dolláros elemzői konszenzust. A teljesítmény hátterében a növekvő árbevétel, a dráguló kőolaj és egy vegyesvállalati részesedés értékesítése áll. Az Egyesült Államok és Irán közötti háború visszavetette a kitermelést, a megemelkedett világpiaci olajárak azonban ellensúlyozták a kieső volument. Az Aramco a Perzsa-öböl keleti termináljai mellett a Vörös-tenger nyugati kikötőiből is exportál; ezt a kelet–nyugati csővezeték szolgálja ki, amelyet Amin Nasser vezérigazgató a vállalat létfontosságú ütőerének nevezett. A kapacitást azután bővítették, hogy február végén az Egyesült Államok és Izrael csapást mért Iránra. A háború kezdete óta a vezetéket több támadás érte, tűz alá került szaúdi energetikai létesítmények sora és magának az Aramcónak a székháza is, miután újra fellángoltak a harcok az Irán által támogatott jemeni húszikkal.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔