Életveszélyessé vált, ezért elbontják a gemenci Báti-kereszt kilátót
Hétfőn lezárják, az év végéig pedig elbontják a Szekszárd közelében található Báti-kereszt kilátót, mert faszerkezete életveszélyessé vált. A Gemenc Zrt. által kezdeményezett szakértői vizsgálat szerint a tartószerkezeti csomópontokban rovarok és gombák okozta korhadás alakult ki. A károsodás a faanyag korábbi vegyszeres kezelése miatt kívülről kevésbé érzékelhető, a szerkezet belső részeit azonban súlyosan érinti.
A szakértők arra jutottak, hogy jelenleg nincs olyan statikailag megnyugtató megoldás, amellyel a kilátó biztonságosan megőrizhető lenne. A javítás ezért gazdaságosan nem kivitelezhető, így a bontás elkerülhetetlenné vált. A létesítmény mindössze 11 éve épült, mégis rövid idő alatt a látogatók egyik kedvelt célpontjává vált.
A kilátó több turistaút, köztük a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra közelében állt, ezért lezárása és eltávolítása a Szekszárdi-dombság, valamint Sötétvölgy turizmusát is érinti. A Gemenc Zrt. felvette a kapcsolatot Sárosi József tiszás országgyűlési képviselővel és Berlinger Attila szekszárdi polgármesterrel. A felek közösen keresnek pályázati és külső forrásokat ahhoz, hogy a népszerű kilátót később teljesen újjáépíthessék.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔