Harminc éves a Sear Bliss debütáló albuma
A szombathelyi Sear Bliss története 1993 őszén indult, amikor Nagy András énekes-basszusgitáros megalapította a zenekart. A kilencvenes évek formálódó black metal hullámában a csapat hamar kitűnt azzal, hogy a nyers gitárriffeket és károgást atmoszferikus billentyűtémákkal, valamint trombitával – később harsonával – ötvözte. A fúvós hangszerek használata nem öncélú különcködés volt, hanem a sötét, baljós és emelkedett zenei világ szerves részévé vált.
Az 1995-ös The Pagan Winter demó sikere után a holland Two Moons kiadó három albumra szóló szerződést kötött velük, ami a korszakban kiemelkedő lehetőségnek számított egy magyar metalzenekar számára. Bemutatkozó nagylemezük, az 1996 augusztusában megjelent Phantoms nemzetközi áttörést hozott: a holland Aardschok magazin – a műfaj történetében először – a hónap lemezének választotta. A kiadvány az első egy-két évben mintegy tízezer példányban kelt el világszerte.
A Phantoms olyan maradandó dalokat tartalmaz, mint a Far Above the Trees, a feszes 1100 Years Ago vagy a monumentális, kilencperces Land of the Phantoms. A debütálás kijelölte a zenekar útját, amely később olyan elismert lemezekkel folytatódott, mint az 1998-as The Haunting, valamint a kétezres években megjelent Grand Destiny és a Glory and Perdition.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔