Marina Litvinenko memoárja a száműzetésről, szerelemről és veszteségről
Marina Litvinenko A Life in Fragments című, Emily Fairbairnnel közösen írt memoárja férjét nem csupán a Putyin-rendszer által meggyilkolt orosz disszidensként mutatja be, hanem szerető társként, gondoskodó apaként és derűlátó emberként is. Alexander Litvinenko 2006 novemberében, egy londoni találkozó után betegedett meg: teáját radioaktív polóniummal mérgezték meg. Állapota kezdetben félrediagnosztizálták, és csak három gyötrelmes héttel később ismerték fel, hogy rendkívül veszélyes sugárzó anyagot fogyasztott. A 2015-ös nyilvános vizsgálat arra jutott, hogy Vlagyimir Putyin valószínűleg jóváhagyta a gyilkosságot.
Marina elutasítja az özvegy szerepéhez kapcsolódó leegyszerűsítő címkét, és férje halála után maga is az igazságért folytatott küzdelembe állt. Bírálja a Kremlt, amely eltussolta az ügyet, miközben az egyik feltételezett elkövető, Andrey Lugovoy később parlamenti képviselő és állami televíziós szereplő lett. A brit kormányt is felelőssé teszi: Chris Grayling igazságügyi miniszter megtagadta tőle a jogi támogatást, Theresa May belügyminiszter pedig először elutasította a nyilvános vizsgálatot, arra hivatkozva, hogy az árthat a nemzetközi kapcsolatoknak. May csak a Malaysia Airlines MH17-es járatának kelet-ukrajnai lelövése után változtatott álláspontján.
A könyv személyes részletekkel idézi fel Litvinenko utolsó napjait, halála utáni búcsúját, valamint Marina moszkvai gyermekkorát, táncos múltját és megismerkedésüket. A memoár egyszerre gyászmunka, szerelmi történet és vádirat egy olyan állammal szemben, amely szerzője szerint a bűntettei után sem hajlandó elszámolni.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔