Illegális kutyakereskedőkre csapott le a rendőrség, két állatorvos is gyanúsított
A Nemzeti Nyomozó Iroda két állatorvost és három kutyakereskedőt gyanúsít vesztegetéssel, illetve közokirat-hamisítással egy több éve működő illegális kutyakereskedelmi ügyben. A gyanú szerint az állatorvosok pénzt fogadtak el Pest megyei kereskedőktől azért, hogy az exportra szánt kölyökkutyákhoz valótlan adatokat tartalmazó állatútleveleket állítsanak ki. Ezekben meghamisították az oltások tényét és időpontját, valamint az állatok életkorát is, hogy a kutyákat a szabályok megkerülésével minél hamarabb külföldre lehessen szállítani.
A hatóság szerint a kereskedők gyakran szaporítóktól szerezték be az állatokat, amelyek között később több férges, illetve mozgásszervi problémákkal küzdő kutya is volt. A célországok között Olaszország, Hollandia, Belgium, Németország és az Egyesült Államok szerepelt. A kereskedők egy-egy kölyökért 80–100 ezer forintot fizettek, majd külföldön jellemzően 3–4 ezer euróért, vagyis nagyjából tízszeres áron adták tovább.
Az NNI szeptember 23-án és október 15-én Pest megye több településén tartott akciót. Szaporítóknál, állatkereskedőknél és állatorvosoknál is lefoglalásokat végeztek: vakcinák, mikrochipek, biankó oltási könyvek, útlevelek, kereskedelmi iratok és digitális adatok kerültek elő. Az egyik állatorvosnál több mint kilencmillió forint készpénzt, valamint engedély nélkül tartott, fokozottan védett állatok preparátumait is megtalálták. Mind az öt gyanúsított szabadlábon védekezik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔