Galántai György a hatalommal vívott évtizedes küzdelméről beszélt
Galántai György életútját már gyerekkorától meghatározta az államhatalommal való konfliktus. Családját súlyosan érintette a szovjet hadsereg bevonulása: nagyapját elvitték, soha többé nem látták, a családi házat államosították, a boltot pedig kifosztották. Később, a rákosizmus idején apját a korábbi „kapitalista” múltja miatt üldözték. Galántai 1956-ban, még kamaszként két táblát készített a nagydorogi felvonulóknak. Az egyik a semleges Magyarország mellett állt ki, a másik az orosz katonák távozását követelte. Feljelentették, a rendőrségen kihallgatták, és egy pofonnal büntették; állítólag egy napra be is zárták.
A művészethez nehéz körülmények között jutott közel. Falujában egyetlen tanteremben, egyetlen tanár oktatta mind a nyolc évfolyamot, ezért évekig olvasni sem tanult meg, inkább rajzokkal töltötte meg a füzeteit. A főiskolán főként a 19. századig tanították a művészettörténetet, a 20. század alkotóiról alig kapott ismeretet, ezért maga kereste a kapcsolatot a hivatalos rendszeren kívüli művészekkel.
Egy vitorlástábor idején fedezte fel a balatonboglári, elhagyatott temetőkápolnát, amelyet tizenöt évre műteremként bérelt ki. Az épülethez később más alkotók, köztük Csáji Attila és Magyar József is csatlakoztak, és létrejött a Kápolna Tárlat Alkotócsoport. Galántai már akkor tartott attól, hogy a szerveződés felkelti a hatóságok figyelmét. A csoport engedélyek nélkül működött, a második évben pedig a Somogyi Néplap nyilvános vádiratként értelmezett cikkben támadta meg az avantgárd kezdeményezést.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔