PEGAPOLL · HÍREK

Megtört a NATO egysége: az egyik vezető nyíltan kimondta, hogy nem háborúzna Oroszországgal

Portfolio · 2026-09-18
🤖 AI-generált tartalom — A címet és az összefoglalót mesterséges intelligencia készítette automatikusan, emberi szerkesztői átnézés nélkül.

Robert Fico szlovák miniszterelnök nyíltan jelezte, hogy nem szeretné, ha Szlovákia a NATO 5. cikkelye miatt katonai konfliktusba kerülne – jelezve, hogy országa nem feltétlenül menne háborúba Oroszországgal, ha a szövetség aktiválná a kollektív védelmi paktumot.

Fico kijelentette: „A NATO tagjai vagyunk, ezt értékeljük, elkötelezettek vagyunk az együttműködéseink és kötelességeink teljesítése felé. De miniszterelnökként mindent meg fogok azért tenni, hogy Szlovákiát ne tudják belerántani egy katonai konfliktusba.” Szerinte mióta a NATO működik, soha nem volt még ekkora esélye egy egész Európára kiterjedő katonai konfliktusnak.

A szlovák kormányfő erős utalást tett arra is, hogy az oroszokkal való konfliktus valójában figyelemelterelés lehet. Úgy fogalmazott: „Van olyan tendencia, hogy elfedjük, hogy egyes problémákat, mint az illegális bevándorlás, a versenyképesség vagy a magas energiaárak, nem tudunk megoldani, aztán elkezdünk inkább arról beszélni, hogy ideje harcolni. De az ég kegyelméért, kivel akarunk harcolni? Kivel?”

A NATO 5. cikkelye szerint egy vagy több tagállam elleni fegyveres támadást a szövetség az összes tag elleni támadásnak tekint, a tagállamoknak ilyenkor segítséget kell nyújtaniuk a megtámadott szövetségesnek. A segítség formáját azonban minden tagállam maga határozza meg: katonai támogatást is magában foglalhat, de nem jelent automatikus kötelezettséget katonák bevetésére. Az 5. cikkely alkalmazásáról a NATO konszenzussal dönt, a konkrét katonai lépésekről pedig az egyes tagállamok saját vezetése és jogrendje alapján határoznak.

Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔
Forrás: Portfolio · innen ahirlevel.hu