Katonák vehetik át a minisztériumok védelmét, rendőrök az utcára kerülnek
Magyar Péter szeptember 7-én a parlamentben jelentette, hogy a minisztériumok bejáratánál és pultjaiban szolgálatot teljesítő rendőrök visszakerülnek az utcákra. A lépéssel a kormány a rendőrség égető létszámhiányán próbál javítani. A miniszterelnök a mi hazánkos Toroczkai Lászlónak válaszolva azt mondta: az átszervezéssel több száz rendőrt vezényelnek át az utcákra és a terekre, hogy vigyázzanak a magyar emberekre. A 24.hu szerint a több lépcsős átszervezés mintegy 300 rendőrt érint, ami összhangban van a miniszterelnök „több száz” fős megfogalmazásával. A Belügyminisztérium megerősítette a lap értesülését, hogy ehhez a művelethez katonákra is szükség lesz. A kiemelten fontos állami épületek védelmét így katonák vehetik át, a minisztériumoknál eddig őrködő rendőrök pedig közterületi szolgálatra kerülhetnek. A BM megerősítése szerint a közterületi rendőri létszám növelése és a kiemelt állami épületek katonai védelme ugyanannak az átszervezésnek a két oldala.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔