XIV. Leó pápa a javak közösséget szolgáló használatáért kér imát
XIV. Leó pápa novemberi imaszándéka a javak felelős és közösséget szolgáló használatára irányítja a figyelmet. A Pápa Imavilághálója által készített, november 3-án közzétett videóban arra emlékeztet, hogy mindaz, amink van – a termékeny föld, a kapott tehetségek és az előző nemzedékek munkájának eredményei – közös ajándék, nem kizárólagos tulajdon.
A pápa imája szerint a gazdagság utáni vágy megkeményítheti az ember szívét, önzésbe zárhatja, és elfeledtetheti vele a legkiszolgáltatottabbakat. Bocsánatot kér azért, hogy az emberek gyakran felhalmoznak ahelyett, hogy megosztanák javaikat, illetve hatalomként használják a birtokukban lévő eszközöket, nem pedig szolgálatként. Az imaszándék központi gondolata szerint az igazi gazdagság nem abban rejlik, amit megtartunk, hanem abban, amit szeretettel másoknak adunk.
XIV. Leó azt kéri, hogy a Szentlélek tanítsa meg a híveket pénzük, idejük, tehetségük és lehetőségeik testvériségre irányuló használatára. Gazdasági, családi és közösségi döntéseikben ismerjék fel, hogy a javak mindenki javát kell szolgálják, és a közös jövő csak megosztással építhető. Az ima végső célja, hogy az élet a szolgálat és az irgalmasság tanúságtételévé, valamint az igazságosságot és békét hozó Isten országának jelévé váljon.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔