Legkorábban 2032-ben vezethető be az euró Magyarországon, mondta az MNB alelnöke
Kurali Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Reutersnek adott interjúban azt mondta: az euró legkorábban 2032. január 1-jén vezethető be Magyarországon, ha 2030-ra teljesülnek a maastrichti kritériumok. Ezek az árstabilitásra, a hosszú távú kamatra, a költségvetési hiányra, a GDP-arányos államadósságra és az Európai Árfolyam-mechanizmushoz (ERM-2) való csatlakozásra vonatkoznak.
Szerinte a külső piaci környezettől függően még egy kamatcsökkentésre sor kerülhet ebben az évben. A jegybank kedden 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot, ezzel megszakítva a kamatcsökkentések sorozatát, és az euróbevezetési erőfeszítések részeként 3-ról 2,5 százalékra csökkentette inflációs célját. Kurali szerint a jegybank elsődleges feladata most az, hogy a gazdaságot ehhez a 2,5 százalékos célhoz igazítsa, és ezzel stabil horgonyt adjon a bérek és az árak alakulásának.
Magyar Péter kormányának vállalása, miszerint 2030-ra teljesíti a feltételeket, azt jelenti, hogy Magyarország legkésőbb 2029 elején csatlakozhatna az ERM-2-höz. Az ehhez optimális árfolyamszintről Kurali nem nyilatkozott. Ha a kormány elindítja a bevezetési folyamatot, a jegybank minden tapasztalatával támogatná. Külső kockázatként az energiaárak ingadozását és a klímaváltozás hatásait említette, belföldön a bérek és a szolgáltatások árának erőteljes emelkedését; azt raméli, az új inflációs cél féken tartja a bérnövekedést.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔