Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András
Baka András köztársasági elnök Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek, akinek kinevezéséhez a parlament kétharmados jóváhagyása szükséges. Az államfő kiemelte: Fejes több tucat egyeztetést követően bizonyult a legalkalmasabbnak, hiszen vezetőként és tárgyalótermi ügyészként is bizonyított, pártkötődése nincs, és politikai szempontból aggályos ügyek megítélésében sem vett részt. Korábbi főügyészi tisztsége Polt Péter akkori legfőbb ügyész döntésével, bizalomvesztésre hivatkozva szűnt meg.
A jelölt az egykori elismert vezetők, Györgyi Kálmán és Kovács Tamás időszakára hivatkozva úgy fogalmazott, hogy az ügyészségi szervezet légköre mára megmételyeződött, feladatának pedig az önbecsülés és a társadalmi megbecsültség visszaállítását tekinti. Hangsúlyozta: a köztársasági elnök felkérésére hivatástudatból vállalta el a jelöltséget, amelyet támogatás esetén a legnagyobb alázattal látna el.
Fejes már a második jelölt a posztra az elnöki ciklusban. Elődjét, Szathmáry Zoltánt a parlament egy tartózkodás mellett 137 nem szavazattal leszavazta, miután a Tisza Párt elfogadhatatlannak tartotta a kinevezését: Szathmáry korábban Polt Péter idején volt osztályvezető a Legfőbb Ügyészségen, az Alkotmányvédelmi Hivatalban dolgozó testvére pedig gyanúsítottként érintett az aranykonvoj-ügyben.