Az uniós importkorlátozás felgyorsíthatja a BYD szegedi beruházását
Az Európai Bizottság a kínai plug-in és hagyományos hibridek uniós behozatalát évi 350 ezer járműben korlátozná, ami a kínai kapacitások mintegy 60 százalékát zárná ki az európai piacról. Az intézkedés akár már decemberben életbe léphet, és a Bloomberg információi szerint négy évig maradhatna érvényben. Egyelőre nem dőlt el, hogy a keret felett teljesen megtiltanák-e az importot, vagy magasabb vám mellett továbbra is lehetővé tennék, illetve az sem ismert, hogyan osztanák fel a kvótát a gyártók között.
A korlátozás különösen a Cheryt, a SAIC-ot és a BYD-t érintheti, amelyek modelljei idén a Kínából az EU-ba érkező hibrid autók 90 százalékát adták. Kína az év első nyolc hónapjában már 570 ezer ilyen járművet exportált az unióba, 2026 egészében pedig a mennyiség meghaladhatja a 900 ezret. A gyártók ezért felgyorsíthatják európai beruházásaikat, mivel az uniós üzemekben készült autókra nem vonatkozna az importkvóta.
A BYD szegedi gyára a vállalat közlése szerint az előkészítés végső szakaszában van, és a tömeggyártás a negyedik negyedévben, még az év vége előtt elindulhat. Stella Li szerint a cég európai dolgozóinak száma hamarosan meghaladja a tízezret, 2030-ra pedig a 40 ezret is túllépheti. A BYD Franciaországban vagy Spanyolországban újabb üzemet is építhet, miközben a Geely és a SAIC csak 2028-ra tervezi uniós gyártásának megkezdését.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔