Megszólalt a közoktatási államtitkár: fókuszba kerül a tehetséggondozás
Kókayné Lányi Marietta, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közoktatásért felelős államtitkára pénteken, a Magyar Tehetséggondozó Társaság 36. országos szakmai konferenciáján Győrben, a Széchenyi István Egyetemen azt hangoztatta: a tárca gyermekközpontú oktatást tűzött zászlajára, amelyben a tehetséggondozás az oktatás minden területén, már a tanórákon is hangsúlyos szerepet kap.
Az államtitkár kiemelte, hogy a gyerekek a legtöbb idejüket a tanórákon töltik, ezért az úgynevezett befogadó környezet kialakításával „nem kell arról gondolkodnunk", hogy egy gyermek halmozottan hátrányos helyzetű, tehetséges, sajátos nevelési igényű vagy átlagos – ezek a kategóriák ilyen környezetben „talán elfelejthetők", és a cél egy valóban gyermekközpontú közoktatás. Hozzátette: mindez nem zárja ki, hogy különböző, szervezett tehetséggondozó programok továbbra is működjenek, több helyen, több formában.
A konferencián Sipos Imre közoktatásért felelős helyettes államtitkár nyitóelőadásában számolt be a Nemzeti Tehetség Program eredményeiről: 2009 és 2025 között mintegy 22 ezer projektet támogattak összesen körülbelül 45 milliárd forint értékben, idén pedig csaknem 4,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Elmondta, hogy négy program esetében tavasszal már döntöttek mintegy 1200 pályázat támogatásáról 1 milliárd 950 millió forint értékben, a kifizetések folyamatban vannak, három további program – köztük a STEM Akadémia és a szakkollégiumi tehetséggondozó programok – szakértői értékelése pedig jelenleg is zajlik. A 36. alkalommal megrendezett szimpózium ezúttal A tehetséggondozás jövője – értékek, kihívások, együttműködések címet viselte.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔