Földtulajdoni vita vezethetett James Leslie Starkey régész 1938-as meggyilkolásához
Új levéltári iratok, hírszerzési jelentések és helyi visszaemlékezések alapján kutatók rekonstruálták James Leslie Starkey brit régész 1938. január 10-i meggyilkolásának hátterét. Starkey 1932-től vezette a Tell ed-Duweirben, az ókori Lákissal azonosított lelőhelyen zajló ásatásokat. Jeruzsálembe tartott a Palesztinai Régészeti Múzeum, a mai Rockefeller Múzeum megnyitójára, amikor Hebron közelében fegyveresek megállították az autóját. A sofőrt elküldték, majd azonosítás után agyonlőtték a régészt. A brit hatóságok akkor az 1936 és 1939 közötti arab felkeléshez kapcsolódó támadásként kezelték az ügyet.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem és a Van Leer Jeruzsálemi Intézet kutatása szerint azonban a merényletet egy elhúzódó földtulajdoni konfliktus is motiválhatta. Az expedíció vezetői sikertelenül próbálták megvásárolni vagy bérbe venni a lelőhelyhez tartozó földeket, ezért a brit mandátumhatóságok kisajátítással biztosították az ásatás folytatását. Az al-Kubajba faluban élő családok elveszítették a generációk óta művelt területeikhez való hozzáférést, a kártalanítás pedig késett: egy 1937 májusában benyújtott panasz ügyét csak 1943-ban rendezték. A feszültséget a fák eltávolítása, a gazdálkodás korlátozása és az ásatási munkákból való kimaradás is növelte.
A dokumentumok és palesztin történeti források összevetése alapján a kutatók Issa al-Battat felkelőparancsnokot tartják a támadás feltételezett szervezőjének. Starkey sofőrjének vallomása szerint a fegyveresek kifejezetten az ásatás vezetőjét keresték, ami célzott merényletre utal. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy következtetésük közvetett, egymást erősítő bizonyítékokon alapul, nem pedig beismerő vallomáson.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔