Közleményt adott ki a Szeged-Csanádi Egyházmegye a Kiss-Rigó Lászlóról szóló hírekről
A Szeged-Csanádi Egyházmegye november 4-én közleményben reagált azokra a sajtóban megjelent hírekre, amelyek dr. Kiss-Rigó László személyi adatait tartalmazó úgynevezett „6-os karton” alapján ügynöki beszervezésre és tevékenységre utaltak. Az egyházmegye ezeket az állításokat valótlan, megtévesztő és jogsértő híreszteléseknek nevezte, és felidézte, hogy a kérdés korábban már bírósági eljárás tárgya volt.
A közlemény szerint dr. Kiss-Rigó László 2009-ben személyiségi jogi pert indított azokkal a médiumokkal szemben, amelyek 2006-ban történészi állításokra hivatkozva az ügynöki múlttal kapcsolatos híreket közöltek. A püspök mindhárom alperessel szemben jogerősen megnyerte a pert. A bírósági döntés indoklása alapján önmagában a „6-os karton” létezése és kitöltése nem bizonyította, hogy Kiss-Rigó Lászlót ügynökként foglalkoztatták volna a kommunizmus éveiben.
A bizonyítási eljárás során az is kiderült, hogy valóban történtek próbálkozások a beszervezésére, a beszervezés azonban nem valósult meg. A korábbi ügyben az alperesek helyreigazító közleményt tettek közzé, és kártérítést fizettek a személyiségi jogsérelem miatt. Az egyházmegye most arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyanaz a „6-os karton” és az arra alapozott, ügynöki tevékenységről szóló állítás jelent meg ismét nyilvánosan.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔