Péterfalvi Attila szerint a nyilvánosságra hozott név önmagában nem bizonyítja az ügynökmúltat
Péterfalvi Attila szerint az állambiztonsági múlt feltárása a rendszerváltás óta visszatérő alkotmányjogi és adatvédelmi kérdés. Véleményét ezúttal nem a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökeként, hanem adatvédelmi szakjogászként fejtette ki. Pályafutása során foglalkozott az átvilágítás szabályozásával, a Medgyessy-üggyel, az ahhoz kapcsolódó parlamenti vizsgálóbizottságokkal és az Alkotmánybíróság döntéseivel is.
Fontos előzménynek nevezte a Sólyom László nevével fémjelzett szakértői bizottság 2002-es munkáját. A testület arra jutott, hogy amit a rendszerváltás idején még meg lehetett volna tenni, azt az idő múlásával már nem feltétlenül lehet ugyanazon alkotmányos feltételek mellett megvalósítani. A múlt feltárásához fűződő közérdeket ezért össze kell egyeztetni a személyiségi jogokkal, a személyes adatok védelmével és a jogállamiság követelményeivel.
Péterfalvi különbséget tesz az információs kárpótlás és a korlátlan nyilvánosság között. Az előbbi azt jelenti, hogy mindenki megismerheti a róla készült iratokat, de ebből nem következik valamennyi érintett adatának automatikus közzététele. A történelmi feltárás közérdeke elsősorban az elnyomó rendszer irányítóinak, működtetőinek és felelőseinek megismeréséhez kapcsolódik, nem azokéhoz, akiket megfigyeltek, megzsaroltak vagy nyomás alatt tartottak. A közfeladatot ellátó személyek múltjának megismeréséhez erősebb társadalmi érdek fűződhet, míg a közéletben nem szereplő magánszemélyek esetében nem indokolható automatikusan a korlátlan nyilvánosság.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔