1,7 milliárd éves fosszíliák adnak új támpontot az összetett élet megjelenéséhez

Darwinban, a Northern Territory Geological Survey szabadtéri raktárában olyan hengeres kőzetmagokat őriznek, amelyeket évtizedekkel ezelőtt, több száz méter mélyről fúrtak ki ásványkutató cégek. Az iszapos pala – egy Észak-Ausztrália nagy részét több mint 1,5 milliárd éve borító beltenger tengerfenéki iszapjából – mikroszkopikus szervezetek fosszíliáit rejtette. A Nature-ben közölt tanulmány szerint ezek a leletek az eukarióták eredetének, vagyis az összes összetett földi életet megalapozó evolúciós ugrásnak a megértéséhez nélkülözhetetlenek.

A prokarióták (baktériumok és archeák) egyszerű sejtszerveződésűek, az eukarióták – állatok, növények, algák és gombák – sejtjeiben viszont sejtmag és specializált organellumok vannak. Élő szervezetek génjei alapján ma széles körben elfogadott, hogy az élő eukarióták utolsó közös őse legalább egy archea és egy baktérium szimbiotikus egyesüléséből jött létre. Az első eukarióta életre bonyolultabb egysejtű fosszíliák utalnak; ilyenek világszerte legalább 1,5 milliárd éves kőzetekben ismertek, az Északi Terület legrégebbi darabjai 1,75 milliárd évesek, és jelenleg ezek a Földön ismert legrégebbi eukarióta fosszíliák.

A kutatók a magmintákat összezúzták és feloldották, majd a szerves maradékot mikroszkóppal vizsgálva több mint 12 000 fosszíliát azonosítottak. A kőzetkémia megmutatta, volt-e oxigén az ősi tengervízben. Az eukarióta maradványok a parti sártól a nyílt tengerig előfordultak, de csak oxigénes környezetben; oxigénmentes mintákban csupán egyszerű prokarióták voltak. Így az 1,7–1,4 milliárd évvel ezelőtt élt, ma ismert legrégebbi eukarióták is oxigénre szorultak, ami alátámasztja, hogy az oxigén kulcsszerepet játszott korai evolúciójukban – noha a mai eukarióták között oxigén nélkül is életképesek is akadnak, és kialakulásuk idején az oxigén geológiailag szűkösebb lehetett.