Meghalt az Oscar-díjas chilei rendező, Sebastián Lelio
Ötvenkét éves korában elhunyt a chilei Sebastián Lelio Oscar-díjas filmrendező; holttestére felesége talált rá. Lelio 1974-ben született az argentínai Mendozában, majd kétévesen édesanyjával Chilébe költözött. Újságírást tanult, ezután a Chilei Filmművészeti Iskolában folytatta a tanulmányait. Pályáját rövidfilmekkel és dokumentumfilmekkel kezdte; első nagyjátékfilmjét, A szent családot (La sagrada familia) 2005-ben mutatták be. Ezt követte 2009-ben a Navidad, majd 2011-ben A tigris éve (El año del tigre). Nemzetközi ismertségét a Gloria és az Egy fantasztikus nő hozta meg.
Halálakor már következő filmjén dolgozott: szeptemberben kezdte forgatni Alejandro Zambra Poeta chileno című regényének adaptációját. A történet egy mostohaapa és nevelt fia kapcsolatát állítja középpontba, és a családi kötelékek mellett a férfiszerepeket, a szerelmet és az irodalmat is vizsgálja. A forgatás Lelio halálával félbeszakadt; a produkció további sorsáról egyelőre nem közöltek részleteket.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔