Olaszország mintája mutatja Európa politikai jövőjét?
Jason Horowitz, a NYT korábbi római, ma madridi irodavezetője több mint negyedszázada figyeli, ahogy Európa politikája egyre inkább az olasz mintára hasonlít: a kis pártok koalíciói instabilitást szülnek, a kiábrándult választók új megmentőket keresnek, a szélsőjobb pedig belépett a politikai fősodorba. Cikke a The Italian Job: A Memoir of an American Reporter in Rome című könyvéből készült.
Amikor a századfordulón Rómába költözött, még a háború utáni Olaszország képeslapját látta: utcára kitolt asztaloknál ülő idős nőket, sapkában kártyázó férfiakat, a rövid orrú Fiatok motorházán nyújtózó macskákat. A lapok ekkor Silvio Berlusconiról, a császári étvágyú médiamágnásról írtak. Horowitz sétái a Tiberis-szigetre vezettek, ahol egy ősi hídon Janus, a múlt és a jövő, az átmenetek istene állt, egymásnak háttal fordított, időjárástól megviselt arcokkal.
Akkor még nem érzékelte a változást; évtizedek olasz és európai tudósítása után úgy látja, a jövőben élt. A „politika olaszosodását” ma már a kontinensen is felismeri: Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban is az olasz modell érvényesül abban, hogy a szélsőjobbot beengedték a mainstreambe – a Janus-szobor kettős tekintete így a régió politikai átmenetének metaforájává vált.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔