Meghalt a Mankind néven alkotó Varga Ákos
Meghalt Varga Ákos, a Mankind néven ismert DJ-producer, akit a Recorder a magyar elektronikus zenei színtér egyik meghatározó alakjaként említ. 2017 óta volt aktív a hazai klubéletben, és rendszeresen fellépett a legnagyobb magyar fesztiválokon. Szettjeit hipnotikus, perkusszív és acidos elemekkel tarkított zenék jellemezték, az utóbbi időben pedig a sötétebb ambient- és drone-irányok iránt is érdeklődött. Programszervezőként több klub és fesztivál műsorát irányította; ROT című videója különdíjat kapott a 2019-es Klipszemlén.
2024-ben kétévnyi produceri szünet után tért vissza a Lost & Found című EP-vel. Ez volt a Madrapur kiadó első megjelenése is, a labelt Földi Ádám fotóssal közösen alapította. Remixeket készített az Anima Sound Systemnek és a Jazzékielnek. Az elmúlt években Berlinbe költözött, játszott a Tresorban, a Sisyphosban és a Kater Blauban, év elején a HÖR legendás stúdiójában is fellépett, és már Németországban készítette el a Free Sequence-nél megjelent Feleletnek Főhőse című EP-jét.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔