A tigréi lázadók elfoglalták a Mekelle repülőterét
A Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) szerda reggel átvette az ellenőrzést Etiópia északi részén, Tigré szövetségi állam fő repülőtere, a Mekelle légikikötő felett – ezt az AFP francia hírügynökség helyi biztonsági forrásokra hivatkozva közölte. A Mekelle repülőtér egyik dolgozója szerint közölték velük, hogy a TPLF tartja a létesítményt, és hazaküldték őket. A bejelentést egy Etiópiában tartózkodó külföldi biztonsági forrás is megerősítette. A Flightradar adatai szerint szerda reggel törölték a Mekelle és Addisz-Abeba közötti járatot. Az AFP megjegyezte, hogy a térség legfontosabb repülőterét általában csupán néhány katona őrzi.
Amanuel Asszefa, a TPLF alelnöke vasárnap azt mondta, a szervezet hat másik fegyveres csoporttal lépett szövetségre a kormány megdöntése érdekében. Addisz-Abeba és a tigréi lázadók között először 2020-ban robbant ki két éven át tartó fegyveres konfliktus, miután Ahmed Abij etióp kormányfő a fegyveres erők segítségével kísérelte meg leváltani a TPLF híveiből álló tigréi vezetést. A felek 2022-ben Pretoriában kötöttek békemegállapodást, a harcok azonban egy hónapja ismét fellángoltak, a hadsereg pedig azóta több tucat dróncsapást hajtott végre Tigrében.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔