Civil vízmegtartással és ellenállóbb növényekkel alkalmazkodnak az aszályhoz
A tartós szárazság Magyarországon már nem csupán mezőgazdasági probléma: az alacsony vízállású Velencei-tó, a visszahúzódó Balaton, a Duna vízszintje, az energiaellátás, az erdők és a terméshozamok is jelzik a változást. A gazdálkodók egymást követő aszályos években szenvednek veszteségeket, és a korábban jó vízellátottságúnak tartott hegyvidéki területekről is eltűnt a víz. A Magyar Nemzeti Bank szerint a szárazság 2026-ban 0,4 százalékkal csökkentette a gazdasági növekedést.
Az alkalmazkodásban egyre nagyobb szerepet vállalnak a civil közösségek. Az Ózd térségében működő Gömöri Vízőrzők csontszáraz völgyekben rönkökből és holtfából építenek kisebb gátakat, hogy eső esetén lassítsák a domboldalakon lezúduló vizet, és tovább tartsák a nedvességet a tájban. Vezetőjük, Bárdos Bence erdőmérnök szerint a földjein már a kutak is kiszáradtak. Országszerte több százan próbálnak kiszáradt medreket újraéleszteni, vizet juttatni a mezőgazdasági területekre vagy itatni a vadakat; városokban locsolóközösségek védik a parkok és fasorok fáit.
A problémához hozzájárult, hogy másfél évszázadon át elsősorban a vizek gyors elvezetése és a területek szántófölddé alakítása volt a cél. Ürge-Vorsatz Diána szerint a folyószabályozások felgyorsították a víz lefolyását és csökkentették a talajvíz utánpótlását. Az új stratégia már a természetes vízmegtartást, akár művelt területek időszakos elárasztását is támogatná. A mezőgazdaság közben növényváltással és szárazságtűrő fajták keresésével alkalmazkodik: a kukorica helyett egyre többen próbálkoznak cirokkal, miközben kutatóintézetek hagyományos haszonnövények ellenálló változatait tesztelik.