Vér, dráma és sztrájk – az F1 legkeményebb afrikai évei a ruandai bejelentés mögött
Hivatalossá vált, hogy Ruandában, nagyjából negyven év után visszatér a Formula–1 az afrikai kontinensre. A visszatérés híre alkalmat ad arra, hogy felidézzük az F1 afrikai múltját: a második legnagyobb földrészen összesen 24 alkalommal rendeztek futamot, és ezek mindössze két ország három különböző pályájához köthetők.
Az afrikai F1-es történet 1958-ban kezdődött Casablancában, a Marokkói Nagydíjon, amely a világbajnoki cím sorsáról döntött Mike Hawthorn és Stirling Moss között. Hawthorn a második hellyel az első brit F1-es világbajnok lett, ám az ünnepet beárnyékolta Stewart Lewis-Evans halálos balesete. A hatvanas években a helyszín Dél-Afrikába költözött: 1962-ben East Londonban Graham Hill szerezte meg első világbajnoki trófeáját, a verseny pedig később a Johannesburg melletti Kyalami pályára került. Ott 1968 elején Jim Clark szerezte meg rekordot jelentő, 25. futamgyőzelmével, amellyel túlszárnyalta Juan Manuel Fangiót – ám ez volt az utolsó F1-es versenye, mert még abban az évben, áprilisban életét vesztette egy Formula–2-es tragédiában.
A pálya legsötétebb pillanata 1977-ben következett be: Tom Pryce autója elütött egy pályára befutó sportbírót, Jansen van Vuurent, akinél lévő tűzoltó készülék a pilóta sisakjának csapódott, és mindketten a helyszínen szörnyethaltak. A dél-afrikai helyszín később a politika és a sportdiplomacia csatáinak kereszttüzébe került – e gazdag, drámákkal teli múlt után térhet vissza most a királykategória Afrikába.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔