A segítő szakembereket is traumatizálhatja mások szenvedése
A traumát átélt emberekkel dolgozó szakemberek számára a segítségnyújtás érzelmileg megterhelő feladat, és az ismételten hallott fájdalmas történetek tartós hatással lehetnek rájuk. A szakirodalom ezt két, egymáshoz kapcsolódó fogalommal írja le: a másodlagos traumás stresszel és a helyettesítő traumatizációval. A kifejezések az 1980-as és 1990-es évek „trauma-boomja” idején terjedtek el, amikor a trauma jelentése a fizikai sérülésekről a pszichológiai sebekre, a rendkívüli eseményekről a hétköznapi nehézségekre, illetve a közvetlen tapasztalatokról mások élményeinek meghallgatására is kiterjedt.
A helyettesítő traumatizáció fogalmát Lisa McCann és Laurie Anne Pearlman pszichológusok vezették be a terapeuták ismételt érzelmi megterhelésének leírására. Később a fogalmat tanárokra, újságírókra és más segítő szakmák képviselőire is alkalmazni kezdték. A National Child Traumatic Stress Network a másodlagos traumát gyakori foglalkozási kockázatként tartja számon, amely veszélyeztetheti a szakemberek egészségét és munkaképességét.
A jelenség iránti érdeklődés az utóbbi években jelentősen nőtt, miközben a kiégés és a túlterhelés miatt sok mentálhigiénés szakember hagyja el az állami intézményeket. Egy 2026-os felmérés szerint többen magánpraxisban vagy távegészségügyben folytatják, ahol kevesebb érzelmileg megterhelő esettel találkozhatnak. Fontos különbség, hogy a kiégés elsősorban a munka kimerítő hatását jelenti, míg a trauma tartós testi és lelki változásokkal járó sérülés lehet. A fogalom túlzott kiterjesztése ugyanakkor visszaüthet: ha minden, traumával kapcsolatba kerülő ember érintettnek tekinti magát, az a nehéz helyzetben lévők elkerüléséhez és a szakemberhiány további súlyosbodásához vezethet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔