Kitiltották a CNN, az MS NOW és a Politico újságíróit a Fehér Házból
A CNN, az MS NOW és a Politico újságírói szombantól nem léphetnek be a Fehér Házba: munkatársakat már a belépőkártyáik letiltásával, illetve a titkosszolgálat által a kártyák lefoglalásával akadályozták meg abban, hogy dolgozzanak az épületben. Donald Trump amerikai elnök pénteken a Truth Social közösségimédia-oldalon jelentette be a kitiltást, azzal az indokkal, hogy a három portál „állandóan álhíreket közöl" róla, a Trump-kormányzatról és az Egyesült Államokról; konkrét, kifogásolt riportot nem nevezett meg, ugyanakkor azt ígérte, hogy „más álhírterjesztő médiumok is következnek".
A három lap elítélte a döntést, az amerikai alkotmány megsértésének nevezte, és közölte, hogy függetlenül a tiltástól tovább tudósít az amerikai kormány munkájáról. Az MS NOW szerint a Fehér Ház az amerikai népé, és az ott hozott döntéseket adófizetői pénzből finanszírozzák, a CNN pedig az alkotmányra hivatkozva jelentette ki, hogy joga van a kormány beavatkozása nélkül dolgozni. A lapok várhatóan bíróságon támadják meg az intézkedést.
Trump eddigi elnöksége során nem először kerül összeütközésbe a sajtóval: több orgánum ellen rágalmazási pert indított, rendszeresen inzultált újságírókat, különösen nőket, első ciklusa alatt pedig egyszer már kitiltotta a CNN akkori tudósítóját, Jim Acostát — ezt a lépést azonban később egy bíróság hatályon kívül helyezte. Az Associated Presst is kizárta egyes eseményekről, mert a hírügynökség a mexikói öböl elnevezését nem cserélte le Trump által előírt „Amerika-öbölre".
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔