Fenyvesi Csaba neve is szerepel az állambiztonsági aktákban
Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok vívó neve is szerepel az állambiztonsági iratokat összegyűjtő és hozzáférhetővé tevő Nyitott Akták adatbázisban. A nyilvánosságra került 6-os karton szerint a sportolót 1967-ben szervezték be informátorként, Mészáros fedőnéven. Az adatlap alapján a BM III/III-2-b szervezethez tartozott, amelynek feladata az ifjúságellenesnek minősített, úgynevezett reakciós erők elhárítása volt. Fenyvesi 2015-ben halt meg.
A dokumentumok nemcsak sportolók, hanem ismert médiaszereplők, művészek, politikusok és közéleti személyiségek korábbi kapcsolataira is rámutatnak. Dévényi Tibor, a Három kívánság műsorvezetője Déva fedőnéven szerepel, míg Nógrádi György Raguza álnéven jelentett. Karikó Katalin neve Lengyel Zsolt fedőnéven, foglalkoztatott hálózati személyként jelenik meg, Szikora Róbert pedig NANU-NANU fedőnéven szerepel az iratokban.
A kartonok alapján Novák Dezső Nemere fedőnéven, Kárpáti György pedig a III/III-as szervezeti egységhez kapcsolódva tűnik fel. Kiss-Rigó László püspököt Lawrence fedőnéven, Martonyi Jánost MAGASDI fedőnéven említik, Szita Károly pedig Krakus Péterként szerepel a dokumentumokban. Az iratok ugyanakkor különböző típusú kapcsolatokat rögzítenek: a beszervezés ténye nem minden esetben jelenti azt, hogy az érintett ténylegesen jelentett vagy ügynöki munkát végzett. Csurka István például Raszkolnyikov fedőnéven szerepelt, de a történészek és a fennmaradt iratok szerint nem végzett ügynöki tevékenységet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔