Ötvenhárom év után is emlékezetes a Piknik az árokparton zárómondata
Arkady és Boris Strugatsky 1972-es regénye, a Piknik az árokparton olyan első kapcsolatot képzel el, amelyben az emberiség nem partnerként vagy ellenségként jelenik meg, hanem egyszerűen észrevétlen mellékszereplő marad. A földönkívüli lények hat elszigetelt területen rövid időre megjelennek, majd nyomtalanul eltűnnek, hátrahagyva a veszélyes, a fizika törvényeinek ellentmondó anomáliákat és tárgyakat. Ezek a Zónák később állami kutatók és illegális kincsvadászok, az úgynevezett Stalkerek életveszélyes terepévé válnak.
A történet végén Redrick Schuhart, a Zónába rendszeresen visszatérő Stalker eljut az idegenek legendás Aranygömbjéhez, amely állítólag teljesíti a kívánságokat. Az út során azonban tudatosan feláldozza tapasztalatlan társát, majd a történtek és egész addigi élete súlya alatt összeomlik. Amikor végre lehetősége nyílna arra, hogy bármit kérjen, ráébred: önmagáért képtelen önzetlen kívánságot megfogalmazni. Ezért a meghalt fiú utolsó szavait ismétli meg az Aranygömb előtt: „Boldogságot mindenkinek, ingyen, és senki ne maradjon elégedetlen!”
A zárómondat különlegessége, hogy egy erkölcsileg megtört, önérdekű világban születik meg, mégis mindenkihez szól. Az 1977-es fordítás az „elégedetlen” kifejezést használja, a 2012-es változat pedig a „senki ne merüljön feledésbe” jelentéséhez közelebb álló megoldással, nagybetűkkel hangsúlyozza a kétségbeesett kiáltást. A két változat eltérő árnyalatokat ad, de ugyanazt a tragikus, egyetemes emberi vágyat fejezi ki.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔