Nagy változás jöhet az egészségügyi dolgozók fizetésében: ők járhatnak a legjobban 2027-ben
A kormány tervei szerint 2027-ben átlagosan 15 százalékkal emelkedhet az egészségügyi dolgozók fizetése, ami mintegy 123 ezer munkavállalót érint, és évente 192 milliárd forintos forrást igényel. A bérrendezés mértéke nem lesz egységes: a cél a bérkülönbségek mérséklése, így arányaiban az alacsonyabb keresetűek, a régóta pályán lévő ápolók, valamint a magasabb végzettségű szakemberek járhatnak a legjobban. A tervezett adómódosításokkal együtt egyes dolgozók nettó keresete akár 17 százalékkal is nőhet.
Az új rendszer alapja egy 6×15-ös bértábla, amely hat besorolási csoportot és tizenöt fizetési fokozatot tartalmaz. A munkavállalók főszabályként háromévente léphetnének előre, ám az elismert korábbi tapasztalat révén ez egyeseknél már egy-két éven belül esedékes lehet. Példaként egy bruttó 400 ezer forintos bér 460 ezerre, míg egy 500 ezer forintos fizetés 575 ezer forintra emelkedne, jóllehet a pontos összegek az egyéni besorolástól függenek.
A bérfejlesztés az asszisztenseken és ápolókon túl érinti a gyógytornászokat, szülésznőket, védőnőket, mentődolgozókat és a háttérben dolgozó adminisztratív és technikai személyzetet is. Emellett a korábbi intézkedésekből kimaradt hospice-ellátás, otthoni szakápolás és betegszállítás munkatársai is részesülhetnek belőle. A bérrendezés pontos kezdési időpontját és a végleges bértáblát még nem közölték.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔