Először azonosítottak egy eddig figyelmen kívül hagyott agyterületet, amely fenntartja a félelemválaszt

A Neuron folyóiratban megjelent kutatás egy eddig alig vizsgált agyterület, az amygdalostriatal átmeneti zóna (ASt) szerepét tárta fel: ez a kis sejtcsoport, amely az érzelmi feldolgozásért felelős amygdala és a mozgáskontrollban szerepet játszó striatum között helyezkedik el, a fenntartott félelemválaszért felelős „folyamatos riasztójelként" működik. A probléma évtizedes rejtély volt: az amygdala félelem-tanulásért felelős neuronjai mindössze ezredmásodpercekig tartó rövid jelcsomagokban reagálnak a veszélyre (ezt még 1995-ben mutatták ki patkányokon), a védekező viselkedés azonban akár tíz másodpercekig is fennáll. A mostani kutatás ezt a hiányzó láncszemet találta meg.

A tanulmányt Fergil Mills, az Utahi Egyetem munkatársa vezette, a Salk Institute Kay M. Tye laboratóriumában végzett posztdoktori munkája során. A csapat először 97 434 egéragyi sejtmag genetikai anyagát elemezve igazolta, hogy az ASt jól elkülöníthető genetikai identitással rendelkezik: neuronjainak mintegy 71 százaléka dopamin-D2 receptorral rendelkező (Drd2-pozitív) sejt, míg a Drd1a-pozitív típus aránya csupán 26 százalék. Az élő egereken végzett elektromos mérésekből kiderült, hogy míg az amygdala rövid kisüléssel reagál, az ASt neuronjai a teljes 20 másodperces veszélyt jelző hangjelzés alatt folyamatosan tüzeltek; a legszorongatottabb, mozdulatlanná merevedő állatokban az ASt aktivitása több mint háromszorosa volt a kevésbé védekező próbálkozásokéhoz képest.

Az ok-okozati kapcsolatot optogenetikával igazolták: a kék fénnyel aktiválhatóvá tett ASt neuronok megvilágításakor az egerek azonnal megfagytak, és elkerülték a lézerrel kiváltott területet. A további kísérletek szerint kizárólag a Drd2-pozitív neuronok aktiválása váltotta ki ezt a viselkedést, a Drd1a-pozitívaké nem. Forgó rúdon végzett mozgáskoordinációs teszt bizonyította, hogy a merevedés valóban védekező reakció, nem pedig általános mozgásképtelenség. A felfedezés szerint az ASt hidat képez a veszélyfelismerés és a védekező viselkedés fenntartása között, és új célpontot jelölhet ki a szorongásos zavarok megértéséhez és kezeléséhez.