Közel 300 eurós reptéri autóbérlési díjat szerzett vissza egy magyar utas
Kellemetlen helyzetbe került Márk, amikor családjával július elején néhány napos calabriai nyaralásra indult. A Lamezia Terme repülőtérre érkezve úgy tudta, hogy már csak át kell vennie az előre lefoglalt és kifizetett bérautót. A Ryanair foglalási felületén ugyanis olyan ajánlatot választott, amelynél a tájékoztatás szerint a betéti kártyát is elfogadják, és a bérleti díj mellett a biztosítást is előre rendezte.
A foglalás során azonban egymásnak ellentmondó információk jelentek meg. Az egyik oldalon még az szerepelt, hogy a helyszínen elfogadnak bankkártyát, a részletes feltételek viszont különbséget tettek a betéti, hitel- és előre fizetett kártyák között. A kölcsönző telephelyén végül közölték Márkkal, hogy a kártyája nem megfelelő. Az autót csak akkor adták volna át, ha megvásárolja a cég saját biztosítását, az autópályás asszisztenciát és a kocsimosást is.
Mivel más lehetősége nem maradt, a férfi aláírta a szerződést és kifizette a közel 300 eurós többletköltséget. Hazatérése után a kölcsönzőnél és a Ryanair ügyfélszolgálatánál is panaszt tett, de egyik fél sem vállalta a visszatérítést. A kölcsönző szerint Márk a szerződés aláírásával elfogadta a díjakat, a Ryanair pedig a helyszínen aláírt dokumentumokra hivatkozott. Márk ezután bankjánál chargebacket, vagyis kártyás visszaterhelést kezdeményezett, és csatolta a foglalás, a levelezés és a fizetés valamennyi bizonyítékát. A banki eljárás végül sikerrel járt: a teljes, közel 300 eurós összeget visszakapta.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔