Van Eyck: The Portraits – a londoni National Gallery kiállítása a halált legyőző festményekről
A londoni National Gallery először mutatja be egyetlen kiállításon Jan van Eyck összes portréját, vagyis azokat a műveit, amelyeken egy ember megfestése önmagáért történik. A Guardian kritikusa szerint a tárlat ékszerdobozszerű, és jól mutatja, hogyan őrizte meg a mester a modelljeit – szörnyetegeket, kereskedőket, sőt a saját feleségét is – szinte borostyánba zárt legyekként. A kiállítás egyik hátulütője, hogy kivonja a képeket vallási és imádságos környezetükből, hiszen Van Eyck ragyogó oltárképeket is festett, például a testvérével, Huberttel közösen készített genti oltárt. A galéria ugyanakkor három, általa birtokolt remekművet is megmutathat.
A cikk egyik kiindulópontja egy ismeretlen idős férfi hatszáz éves képmása: az állán megjelenő borosta és a fején az egyes szálak eltérő színe és hullámossága ma is élesen látszik. Van Eyck úgy fest, mintha idegen lenne, aki most figyeli meg először az emberek világát. Feleségét is ilyen távolságtartó pontossággal ábrázolta: a hennin fejdísz alatt a szemek fényét és nedvességét rögzíti, de az asszony rejtély marad. A kritikus szerint olajfestést ugyan nem ő találta fel, de elsőként aknázta ki teljesen a lassan felépített rétegekben rejlő lehetőségeket.
Az arcképek mögött a halál elleni küzdelem húzódik meg: a szigorú pontosság az idő megállítására, a hamarosan elmúló emberek emlékének megőrzésére tett kísérlet. Ezt példázza a „Léal Souvenir” feliratú ifjúportré, valamint a vörös kendős férfi képe, amelyet a szerző önarcképnek tart. Ide tartozik Baudoin de Lannoy mogorva arca és az Arnolfini-portré beteges külsejű kereskedője is.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔