Rendet teszünk az ADHD körüli mítoszok között: diagnózis, gyógyszer és túldiagnosztizálás

A 444 az ADHD körüli, évtizedek óta egymásnak ellentmondó szakértői állításokat járja körül: a tünetegyüttest hol túldiagnosztizáltnak, hol aluldiagnosztizáltnak és félreértettnek, hol kulturális konstrukciónak vagy pszeudodiagnózisnak, hol a dopamin alulműködésének, örökletesnek, hol pedig mítosznak tartják. Vérvétellel, agyi képalkotással vagy genetikai teszttel nem mutatható ki, a klinikai diagnózis mégis segíthet annak, akinek a mindennapi működését komolyan megnehezítik a tünetek.

Vétek Zsófia, neuroaffirmatív pszichológus és gyógypedagógus, a Neurodiverz Műhely egyik alapítója és az AuTipikus című könyv társszerzője szerint a tudományos vita nem arról szól, létezik-e az ADHD, hanem arról, hogyan értelmezzük a jelenleg így nevezett működésmintázatokat. A neuroaffirmatív szemlélet az idegrendszeri különbségeket nem gyógyítandó betegségként, hanem az emberi sokféleség részeként kezeli. A neurodiverzitás paradigma az ADHD-t az idegrendszeri fejlődés sajátos mintázataként is látja: ugyanaz a sajátosság a környezettől függően erőforrás, semleges különbség vagy jelentős nehézség lehet. A cikk azt kérdezi, miért maradnak mégis orvosi kifejezések, gyógyszer és speciális bánásmód, és mikor van értelme betegségről, kezelésről vagy egyszerűen eltérő idegrendszeri működésről beszélni.