13 800 éves alpesi alaptábor adhat választ a Bering-földhíd rejtélyére
A Kansasi Egyetem által vezetett nemzetközi kutatócsoport új régészeti bizonyítékokat fedezett fel az alaszkai Shég’ Xdaltth’í’ lelőhelyen, amelyek új megvilágításba helyezik, hogyan és mikor vándoroltak át az első emberek a Bering-földhídon (Beringia) keresztül Északkelet-Ázsiából Amerikába. Az őslakos atapaszka nyelven „Ott voltak” jelentésű, korábban McDonald Creek néven ismert alaptábor leletei közvetlen kapcsolatot mutatnak a földhíd két oldala között. Míg a genetikai adatok szerint 16 000 és 13 000 évvel ezelőtt akár öt korai populáció is lakhatta Beringiát Amerika benépesítése előtt, a régészeti leletekkel való párhuzamok feltárása régóta komoly kihívást jelentett.
A Kelly Graf vezette kutatócsoport Kelet-Közép-Alaszkában, a délnyugati Yukon területén 19 olyan lelőhelyet vizsgált, amelyek megelőzik az amerikai kontinensen mintegy 13 200 éve megjelent Clovis-kultúrát. A három késő pleisztocén réteget (13,8, 13 és 12,7 ezer évvel ezelőttről) őrző tábor legidősebb, 13 800 éves C1 komponenséből több mint 80 000 régészeti leletet elemeztek. A feltárás során egyedülálló, nyéllel ellátott kétoldalas kőeszközöket (hafted-biface), csonteszközöket, valamint kiváló állapotban megmaradt állati és növényi maradványokat találtak.
A megtalált kőeszközök közvetlen rokonságot mutatnak a Bering-földhídtól nyugatra, Ázsiához közelebb felfedezett leletekkel, és egyben a Nenana-komplexum legkorábbi ismert jelenlétét bizonyítják a földhídtól keletre. A felfedezés emellett fontos kapcsot teremt a kanadai jégtakarótól délre talált legkorábbi észak-amerikai megtelepedésekkel, köztük a pre-Clovis, Clovis, Folsom és késő paleoindián kultúrákkal is.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔