Az ókori pornográfia technológiai története
A pompeji és herculaneumi romok nemcsak a Római Birodalom mindennapjairól őriztek kivételesen részletes képet, hanem az ókori erotikus kultúráról is. A városokat a Vezúv i. sz. 79-es kitörése temette maga alá, feltárásuk pedig a 18. század közepén kezdődött. A leletek egy részét azonban később ismét elzárták a nyilvánosság elől: 1819-ben Ferenc, a Két Szicíliai Királyság trónörököse annyira zavarba jött a freskók, festmények és szobrok nyílt szexualitásától, hogy elrendelte azok elrejtését.
Így jött létre a nápolyi Régészeti Múzeum Gabinetto Segreto, vagyis „titkos szobája”, ahol férfiakat, nőket, nemileg kétértelmű alakokat és isteneket ábrázoló műveket őriztek. A gyűjteményhez sokáig csak külön engedéllyel rendelkező, erkölcsileg megbízhatónak minősített tudósok férhettek hozzá, mások pedig olykor megvesztegetéssel jutottak be. A helyiséget egy időben teljesen be is falazták, és a szexuális forradalom rövid időszakát leszámítva csak 2000-ben nyílt meg újra szélesebb körben, magyarázó szövegekkel együtt.
A történet azt mutatja, hogy a pornográfia fogalma nem állandó, hanem erkölcsi és hatalmi viták eredménye. A szó görög eredetű, a prostitúcióról szóló írásokra utalt, az 1864-es Webster’s szótár pedig már olyan képi ingerként határozta meg, amely szexuális vágyat kelt; példaként Pompeji művészetét említette. Az ókori erotika nyugati értelmezését ugyanakkor kínai, japán és indiai hagyományok is árnyalják, amelyek eltérő vallási, egészségügyi és kulturális jelentéseket kapcsoltak a szexualitás ábrázolásához.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔