Magritte-kiállítás Londonban: „Ez még mindig nem cső”

A londoni Gagosian Galéria „Magritte: This Is Still Not a Pipe” című kiállítása René Magritte szándékos rejtélyeit ütközteti a modern művészettel. A belga festő a szürrealizmust és a pszichoanalízist is gúnyolta, időnként szándékosan „szemetet” festett, hogy bosszantsa a családját. A kritika szerint nehezebb megérteni, mint Cézanne-t vagy Picassót: a kubizmus racionális kísérlet a valóság megragadására, Magritte viszont akaratos titkokkal szembesít.

Egy 1931-es, Az átok című kép habos fehér felhőket mutat festői árnyalattal, Gainsborough, Constable vagy Hockney módjára – pedig ezek nem felhők, és nem az ég. Magritte a szürrealizmus csúcsán festette, Sigmund Freud nyomán: semmi sem ártatlan. Az 1936-os A filozófus lámpása önarcképen orra pipaszárrá görbül, gyertya kígyózik az asztalláb körül; a pszichoanalízist és a szürrealizmust gúnyolja a túl logikus szimbólumolvasás miatt. Az 1935-ös Álomfejtés (La Clef des Songes) Jasper Johns kölcsönéből: a lófej aláírása „az ajtó”, az óráé „a szél”, a fehér kancsóé „a madár”, a bőröndé viszont helyesen „a valíz”. Magritte szerint négyből egyszer az álom igaz.

A Gyönyörben kislány madarat eszik, A hallgató szobában óriási zöld alma tölti ki a helyiséget. A Gagosian remekül kölcsönözte a műveket, a mai párhuzamok – Jeff Koons vonata és Aqualungja, Sarah Lucas puha aktja, Isabelle Albuquerque teddy macis faszobra – azonban egydimenziósak a belga talányokhoz képest.