Ókori athéni törvény miatt tűnhettek el a görög szatírjátékok
A The Journal of Hellenic Studies című szakfolyóiratban publikált tanulmányában Chiara Meccariello rávilágított, hogy a görög szatírjátékok többségének elvesztése egy Kr. e. 330 körül született athéni törvénynek tulajdonítható. A Dionüszosz-ünnepek drámai versenyein a szerzők hagyományosan tetralógiákkal szerepeltek, amelyekben három komoly tragédiát egy feloldást nyújtó, mitológiai lényeket mozgató szatírjáték követett. Lükurgosz athéni államférfi jogszabálya azonban kizárólag a három klasszikus tragédiaköltő – Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész – munkáinak hivatalos állami másolását írta elő, hogy meggátolja a szövegek színészi eltorzítását a felújításokon. Ebből a megőrzött archívumból a hatóságok teljesen kizárták a szatírjátékokat.
Az állami védelem hiánya végzetesnek bizonyult: az Euripidésznek tulajdonított 92 műből Meccariello számításai szerint 70 tragédia és 22 szatírjáték volt. Míg valamennyi tragédia hiánytalanul eljutott az alexandriai könyvtárba, a szatírjátékok közül addigra mindössze 8 maradt fenn, 14 darab – köztük a Kr. e. 431-ben a Médeiával együtt bemutatott Aratók és a Lamia – végleg elveszett. A Kr. e. 341 és 339 közötti előadásjegyzékek szerint felújításokat csak tragédiákból engedélyeztek, így a szatírjátékok csak a bizonytalan magánmásolásra támaszkodhattak. A tragédiák hiteles athéni szövegeit végül III. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó szerezte meg Alexandria számára, míg a szatírjátékok jelentős része már a hellenisztikus kor kezdete előtt megsemmisült.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔