Szerződéses vita miatt kikapcsolták Bonyhád közvilágításának egy részét
Bonyhád közvilágítását üzemeltető PS Project Kft. szerdától kikapcsolta a szolgáltatást a város közigazgatási területén, miután felmondta az önkormányzattal kötött szerződését. A cég szerint erre az önkormányzat többszöri szerződésszegése és a jelentősen megromlott üzleti környezet miatt került sor. A vállalkozás azt kifogásolta, hogy a közvilágítás korszerűsítésére kiírt közbeszerzésből többször megpróbálták kizárni, 2022-től pedig az önkormányzat nem vállalta át az áramvásárlást.
A PS Project szerint 2023 óta a megemelkedett rendszerhasználati díjak miatt magasabb szolgáltatási díj járt volna neki, ezt azonban a város nem fizette ki. A cég emellett olyan, általa idegennek nevezett lámpatesteket is talált a rendszerben, amelyek növelték a fogyasztást. A kikapcsolásról szóló értesítést április 23-án küldték meg az önkormányzatnak, de a vállalkozás állítása szerint arra nem érkezett észrevétel.
Filóné Ferencz Ibolya polgármester közlése szerint Bonyhád több utcájában mintegy 200 lámpatestből eltávolították a biztosítékot. Az önkormányzat a rendőrséghez és az Energia Hivatalhoz fordult, a város érintett részein azonban a közvilágítás határozatlan ideig, illetve bizonytalan időre szünetel.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔