Pénteken mutatják be a vitatott fertő-tavi beruházás helyszínének jövőjét
Hallerné Nagy Anikó (Tisza Párt) az Országgyűlésben napirend előtt arról beszélt, hogy a Fertő tó sorsa nem lehet néhány ember üzleti érdeke, és azon dolgoznak, hogy a tó újra mindenkié legyen. Emlékeztetett: egy természetvédelmi területen luxusszállodát és apartmanházakat vizionáltak; a beruházást 2022-ben a kormány gazdasági megszorításokra hivatkozva leállította.
Pénteken Sopronban a Közlekedési és Beruházási Minisztériummal közösen mutatják be azokat az elképzeléseket, amelyekkel véglegesen rendezni kívánják a tó sorsát. Tárkányi Zsolt, a minisztérium parlamenti államtitkára szerint a tó esete azt mutatja, hogyan működött „az orbáni maffiaállam”: kiemelő rendelettel egy kiválasztott beruházói kör mentesült mindenféle szabály alól, lezártak egy strandot és egy természetvédelmi területet, munkagépekkel széttúrták, lebetonozták, majd bedöntötték, és azóta is úgy áll.
Tárkányi rögzítette: a Tisza-kormány nem a korábbi, „közpénznyelő, megalomán gigaberuházási koncepciót” folytatja, hanem visszafogott fejlesztési koncepcióban gondolkodik, bevonva a helyieket, a civileket és az önkormányzatokat. A feltételes közbeszerzési eljárás előkészítése folyamatban van; pénteken lakossági fórumra várják az érdeklődőket.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔