Elveszettnek hitt ókori bronzszobor került elő a Nemzeti Múzeumban
Nyolcvan év után ismét látható a Magyar Nemzeti Múzeum ókori Apolló-szobra, amelyről a második világháború után azt hitték, hogy elveszett. A 56 centiméter magas bronzszobor a közelmúltban került elő az újkori főosztály vegyes gyűjteményéből. Az 1961-es leltárban még 19. század közepéről származó, ismeretlen eredetű „patikaszoborként” szerepelt, a restaurátorok és régészek vizsgálatai azonban azonosították valódi történetét.
A műtárgy már 1825 előtt a múzeum gyűjteményébe került, első tudományos leírása pedig 1894-ben jelent meg. Eszerint valószínűleg Pécs, az ókori Sopianae területéről származik. A háború előtt kiemelt helyet kapott a régészeti kiállításokon, később azonban a zavaros múzeumi viszonyok miatt az újkori gyűjteménybe került, és évtizedekre feledésbe merült.
A ruhátlan ifjút ábrázoló szobor a Krisztus utáni 2. század második felében, az Antoninus-korban készülhetett. Ezüstlemezzel borított szemei különösen látványosak, testtartása pedig a kontraposzt klasszikus kompozíciós elvét idézi. Az alak eredetileg felemelt bal kezében kitharát, jobbjában pengetőt tarthatott, így az Apolló Citharoedus-ábrázolásokhoz kapcsolódik. A ritka, középméretű bronzszobor egy római városi ház vagy villa reprezentatív terét díszíthette. November 4-től egy hónapon át tekinthető meg a Kelet és Nyugat határán című állandó régészeti kiállítás 6-os termében.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔