A BMW ismét rontotta éves előrejelzését, nyolcezer németországi állás szűnik meg
A BMW harmadik negyedéves teljesítményét elsősorban a kínai piac gyengélkedése és az alacsonyabb értékesítési volumen terhelte. A vállalat 551 075 autót adott át, 6,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, Kínában pedig negyedével estek vissza az eladások. Európában ugyanakkor 2,6, az Egyesült Államokban pedig 2,5 százalékos növekedést ért el a cég. A tisztán elektromos modellek a negyedéves értékesítés 20 százalékát adták, a konnektoros hibridekkel együtt pedig 27,4 százalékot képviseltek.
A csökkenő eladások mellett az árbevétel 5,8 százalékkal, 30,45 milliárd euróra mérséklődött. Az adózás előtti eredmény 10,6 százalékkal, 2,08 milliárd euróra, a nettó profit pedig 14,7 százalékkal, 1,45 milliárd euróra esett. Az autógyártási üzletág üzemi eredménye közel 40 százalékkal, 901 millió euróra zuhant, az üzemi marzs pedig 5,2-ről 3,4 százalékra szűkült.
A BMW öt hónapon belül másodszor rontotta éves előrejelzését: az autóipari EBIT-marzsot a korábbi 1–3 százalék helyett mínusz 0,5 és plusz 0,5 százalék közé várja, az autóeladások pedig 5–9,9 százalékkal csökkenhetnek. A módosításban szerepet játszanak a negyedik negyedévre várható átalakítási költségek is. A program Németországban nyolcezer munkahely megszüntetésével jár, miközben a Neue Klasse gyártásának felfuttatását gyorsítják. Ennek magyar vonatkozása, hogy a debreceni üzemben szeptember óta három műszakban készül az iX3.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔